perec a jelem

Sztorik, esetek, dilemmák két óvodapszichológus praxisából.

Kövessen minket a Facebook-on is!

Kulisszatitkok az oviból

2014.07.30. 22:27 perecajelem nóri

„Nincs rossz idő, csak rosszul öltöztetett óvodás” Interjú Gáborral, egy Norvégiában élő apukával.

Címkék: gyereknevelés norvég projekt óvodai integráció migráns gyerekek

 Leírtuk már sokszor, biztos le is fogjuk még párszor, hogy utazásunk egyik kiemelt célja a migráns ovisok helyzetének feltérképezése. Ennek megfelelően nagy erőkkel vetettük bele magunkat a potenciális norvég partnerek keresésébe, akiknek hasznos mondandója lehet számunkra a témában. Felvettük a kapcsolatot Norvégiában élő pakisztánok helyzetére specializálódott kutatóval, e-maileztünk a Johannes Learningcentre-el, ami migráns gyerekek oktatására specializálódott, azonban a nagy munkában elfeledkeztünk egy nagyon fontos csoportról: mi a helyzet a Norvégiában élő magyar gyerekekkel? Szerencsére a partnerkereső e-mail cunami közben az alábbi levél landolt a perec a jelem blog virtuális postaládájában:

Kedves Anna és Nóra! Hallottam a norvég kihívásotokról és tetszik. Szívesen támogatom a munkátokat 3 gyerekes apai tapasztalattal. Gyerekek: 8,5,3. Helyszín: Telemark megye, Brevik város, Sandøya sziget. A szigeten egy kis létszámú montessori iskola és elvekben hasonló, de montessori minősítéssel nem rendelkező óvoda működik. Bőven van tapasztalat beilleszkedésből és elfogadásról is. Nem csak külföldiként tapasztaltuk, hanem mi is tanultunk a testi fogyatékkal élők elfogadásáról, akik vannak páran az itteni óvodában, iskolában. Engem személy szerint lenyűgöz itt az a fajta tolerancia, ami szavak nélkül, puszta cselekedettel világosan tükröződik: "elfogadlak olyannak, amilyen vagy". 

Amennyiben segíteni tudom a munkátokat, írjatok bátran! 

Gábor

Több se kellett nekünk, azonnal leszerveztük Gáborral az interjút és két hét múlva már egy bagett fölött diskuráltunk arról, milyen is az élet háromgyerekes apukaként Sandoya szigetén. Az interjút alább találjátok:

Nóri: Bemutatkoznál pár szóban?

Gábor: Gábornak hívnak, mérnökként dolgozom, és 2011 októberében költöztünk Norvégiába a családommal, eléggé kamikaze módon. Három gyerekünk van, Lujza, Rozi és Vilma, 8, 5 és 3 évesek. Amikor elköltöztünk, a legnagyobb lányunknak már volt itthon másfél éves óvodai tapasztalata. Egy nagyon aranyos kis lakásban laktunk a Svábhegy lábánál, és amikor Lujza óvodába került, nekem az egy fontos szempont volt, hogy valamilyen természet közeli ovit keressünk. Találtunk is ilyet és nagyon lelkesek voltunk, hogy milyen jó lesz, hogy majd biztos sokat mennek ki, jó levegőn lesznek, és hogy nem egy belvárosi óvodából kell majd nagy erőfeszítésekkel kijutni az erdőbe. A jó levegő az meg is volt az ovi udvarán, de azt vettem észre, hogy az óvó néniknek túl nagy macera a csoportot elkészíteni arra, hogy kimenjenek egyet kirándulni, igaz, sok gyereknek nincs is megfelelő kinti öltözéke. Norvégiában más a helyzet, ott jóval felkészültebbek az időjárás változásaira: 2-3 váltásruha, eső ruha az alap ovis ruhatár része, így az eltervezett programot az időjárás nagyon kevéssé befolyásolja. Itthon meg pont fordítva tapasztaltam: beborul, vagy ha kicsit szemerkél az már nagyon nagy mumus, aznap akkor nem mennek ki a gyerekek. No persze nem azért költöztünk ki, mert az ovi nem vitte a gyereket kirándulni… :)

gabor kep 2.jpg

Anna: Akkor mi volt a motiváció, ami miatt a költözés mellett döntöttetek?

Gábor: Az anyagi helyzet is belejátszott, és nekem fontos volt, hogy kisgyerekes apukaként részt tudjak venni a gyerekek életében Úgy éreztem, hogy ehhez a magyar alkalmazotti lét nem igen teremt lehetőséget a 40 órás hetekkel és akkor a túlórákról nem beszélünk. A vállalkozó életforma bizonytalansága, pedig nem volt szimpatikus, nem éreztem, hogy nekem való lenne. Megtaláltam magamnak a skandináv modellt, és előterjesztettem a családnak, hogy költözzünk ki. Nem csalódtam, a norvégok tényleg legkésőbb négy órakor leteszik a lantot, és az embereknek van ideje családozni, tudnak törődni a hobbyjaikkal a hétköznapok során is. Azt éreztem, hogy a szabadságom is megmarad, de nincs a vállalkozói léttel járó rizikó. A skandináv munkamodellből egyébként sokkal egységesebb családmodell is következik; valahogy élhetőbb a család mint intézmény. Nem annyira kontrasztos az apának meg az anyának a családon belüli szerepe, sokkal könnyebb a szabadidőket meg a gyerekek körüli kötelezettséget leosztani.

Nóri: Mesélnél kicsit a norvég óvodai rendszerről?

Gábor: Az a tipikus, hogy a gyerekek egy éves koruk után elmennek oviba; bölcsőde az nincs, az egész picik is együtt vannak a nagyobb ovisokkal, őket még babakocsiban tologatják az óvó nénik. Mi mindig arra törekedtünk egyébként, hogy amíg lehet, illetve nem is az a jó szó, hogy amíg lehet, hanem amíg a gyerkőc nincs olyan nagy, hogy valahogy jelezni tudja egy idegen környezetben, ha van valamilyen problémája, addig inkább maradjanak velünk a gyerekek.

A legnagyobb lányunk a kiköltözésünkre másfél hónapra kezdte el az ovit, ő egyébként abban az életkorban volt, hogy neki kötelező is volt. Nem volt egyszerű évközben ovit találni, mert a jelentkezési időszak tavasszal van. Szerencsére azonban az állami ovik mellett vannak az úgynevezett „familiy barnehage”-k, családi óvodák, amik kis létszámmal üzemelnek, és nem is feltétlen szakképzett személyzet dolgozik ott. Van egy képzett vezető óvónő, de a többi dolgozó egyszerű gyerekszerető emberekből áll, akiknek van türelme öltöztetni, pelenkázni, uzsonnát csinálni. Ők lehetnek nyugdíjasok, gimnáziumból kikerült fiatalok, tetkós férfiak, bárki. Ami érdekes, hogy az állami óvodák és ezek a pici családias ovik is ugyanúgy részesülnek állami támogatásból. Ez azért is van így, mert Norvégiában sok az olyan apró közösség, amik a városoktól távol vannak, szinte csak házcsoportok, és az ottani igényeket sokkal jobban ki tudja elégíteni egy-egy ilyen pici, „fél-hivatalos” intézmény. Lujza lányunk is egy ilyen oviban kezdte az ovis pályafutását, és hát nagyon szerettük. Eleve egy nagyon aranyos hely volt, egy régi gazdasági épület lett átalakítva ovinak, a kertben régi traktor volt, meg nagyon ötletes játszó terek már nem használt csónakokkal. Olyan természetes volt az egész… volt hogy csibéket keltettek, sürögtek-forogtak a ház körül. Ami nagyon tetszett, hogy az ételkészítés folyamata is előttük zajlott. A csoportszobából átláttak a konyhába, át is mehettek, segíthettek annak, aki épp főzött, nézhették, ahogy a sütőben készül az étel. A magyar oviban nekünk ez úgy volt, hogy betolták a csoportszobába az ételt és akkor egyszer csak „varázsszóra” ott termett az ebéd. Itt nagyon tetszett, hogy látták ennek a folyamat jellegét.

Ami a mi ovinkban még érdekesség, hogy egy kis szigeten van. Mi itt lakunk, de sok gyerek van, akik a szárazföldről járnak be. Ezekért a gyerekekért az óvoda saját kisbusza átkompozik a szárazföldre, a szülők felteszik a gyerekeket a kompra, majd a busz visszakompozik egy csoport ovissal a szigetre. Az oviban, pedig várják őket az óvó nénik és az asszisztensek, majd átöltöztetik őket.

Anna: Hogy telik egy tipikus óvodai nap?

Gábor: Amikor bemennek, mindig volt nekik valami körben ülős kis rituálé, ahol köszöntik egymást, ráhangolódnak a napra. Az óvó néni mindig kiválaszt egy gyereket, aki odamegy az ablakhoz és megnézni, hogy ma milyen idő lesz. Kitekint az égre, megállapítja, hogy ma süt a nap, vagy lehet, hogy esni fog. Van nekik egy nagy mágnes tábla, felhőkkel, napocskákkal, és akkor egyrészt kiteszik, milyen nap, hányadika van, másrészt az időjárást is felrajzolják… kicsit betájolják magukat térben és időben. Igazából ez az, ami foglalkozás jellegű, utána szabadjáték van, majd olyan 11 környékén kimennek a szabadba. Ha jó az idő, akkor kirándulnak, nem nagy túrákra kell gondolni, hanem közeli dombocskákhoz, tengerpartra; a hangsúly azon van, hogy kiszakadjanak a megszokott környezetből, kicsit felfedezzenek. Gyakran visznek magukkal ebédet, termoszban meleg levest és akkor azt ott kint fogyasztják el. Visznek magukkal babakocsit, alvózsákot, hogyha a kisebbek közül valakin látják, hogy elfárad, akkor abba belekucorodhat. Itt kiságyazás nincsen. A mi legkisebb lányunk például igényli a mindennapos alvást, ezért neki inkább otthagytuk a babakocsinkat, nem mintha nem lenne nekik elég. Amúgy arra is jó ez a babakocsi megoldás, hogy kicsit félrevonuljanak a gyerekek, ha telítődtek. A Rozi is ezt csinálja, bemegy, nézelődik, nyitva van a szeme, aztán, ha kész a játékra, kimászik és folytatja a napot a többiekkel.

Még a kinti léthez tartozik, hogy minden gyereken láthatósági mellény van. Ez azért is fontos, mert így a külvilág is tudja, hogy a gyerekek most az ovihoz tartoznak. Ha ne adj, isten elkóricálnak, a mellény jelzi, hogy meg kell keresni az ovis csoportot.:)

Anna: Mi van, ha rossz idő van?

Gábor: Akkor előkerül az esőruha és ugyanúgy kimennek. Annyi a módosítás, hogy nem nagy kirándulást terveznek… ezt így mondogatjuk, hogy nincs rossz idő, csak rosszul öltöztetett óvodás.:) Egy szabály van, hogy -20 fok alatt nem alhatnak kint a gyerekek.

gabor kep 3.jpg

Anna: Milyen ovis programok vannak, van-e valamilyen tudatos fejlesztés iskolakezdés előtt?

Gábor: Én azt tapasztalom, hogy nem nagyon. Úgy engedik, hogy történjenek a dolgok. A gyerekek környezetében van egy csomó dolog, fölfedezik maguknak, Rozi most épp rákattant a mágneses betűkre az oviban, azokkal kísérletezik. Eleve az a benyomásom Norvégiáról, hogy magyar szemmel olyan mintha lassan történnének a dolgok… ezt még én is szokom a mai napig. Gyakorlatilag nem hanyagolnak el semmit se, csak a munka menete, a vakarózás, a gondolkozás az sokkal több ideig eltart. Ami itthon tegnapra kellett, az Norvégiában ráér jövő hétre; ha írok egy e-mailt, ne lepődjek meg, ha majd valamikor két hét múlva válaszolnak. Visszatérve az iskolakezdésre, én még saját ovis koromból emlékszem, hogy bejöttek a geometriai formák, a színek, hogy én azokat, hogy használom, jól használom-e, itt nincs ilyen iskolakezdési para.

Másban is lazák egyébként. Például, ha a gyerek felveszi kacsalábasan a cipőt, de az nem zavarja, akkor nem szólnak bele. Másnap majd jól veszi föl, és ha ráérez, hogy úgy kényelmesebb, akkor megtanulja ezt magától. Ez tetszik nagyon… önállóságra nevelik őket, de arról szó sincs, hogy magukra lennének hagyva.

Nóri: Hogy zajlott a gyerekek beszokása az oviba? Mennyire nehezítette a helyzetet, hogy a lányok nem tudtak norvégul?

Gábor: Amikor a Rozi szokott be, akkor én elég aktívan jelen voltam, eleinte egy másfél órát ott maradtam a csoportban reggelente… mindkettőnknek nehéz volt az elválás. Olyannal is próbálkoztam emlékszem, hogy órát rajzoltam a csuklójára, ami mutatta, hogy 3-kor jövök érte. Aztán amikor leszoktunk erről a tetkós dologról, óvó néni mindig fölállította a Rozit az ablakba és akkor tudtunk még egyet integetni, látta, hogy elmentem. Év végén persze már eljutottunk oda, hogy nem is akart hazajönni nap végén az oviból. Nyilván azért nehezebb lehetett neki egy olyan közegbe beszokni, ahol a nyelvből eleinte semmit nem értett, és őt sem értették meg. Mondták is az óvó nénik, hogy a Rozi őket lelkesen magyarra tanította. Egyébként ez mai napig meg van, hogy a gyerekeket félre hívja és tanítgatja magyarul. Múltkor egy norvég kispajtása rám köszönt, hogy „szia”. Néztem is egy nagyot, hogy ez most mi volt, kérdeztem őt, hogy tudsz magyarul, ő meg mondta, hogy a Rozi tanítja.

Ami nagyon szép gesztus volt, hogy egy nap arra mentem be, hogy a bútorokon, egy-egy játékon van egy matrica, amire rá van írva magyarul és norvégul a dolgok neve. Nagyon tetszett, ettől úgy érzi az ember, hogy nyitnak felé. És nem arról szólt ez, hogy akkor tanuljuk meg, hogy „doboz”, hanem csak kedveskedni akartak nekünk. A nyelvtanulásnak egyébként nagyon kedvez az a lassú tempó, amit említettem. Szépen, türelmesen elmondanak mindent és következetesen olyan hangnemben teszik, hogy a gyerekek visszafelé megtanulják a nyelvet: nem szavakat, hanem helyzeteket tanultak meg norvégul. Itt is teret adnak a kísérletezésnek, például, ha minden reggel felteszik a gyereknek a kérdést, kancsóval a kézben, hogy kérsz-e tejet, akkor nagyon hamar ráérez a helyes reakcióra, hogy mit kell tennie, ha tejet kíván. Nincs nyomás, másnap kipróbálja, mi történik, ha változtatja a reakcióját ugyanarra a kérdésre.

Ami még segítette a beszokást, hogy a kisiskolások napközije az óvodában volt, így amikor a középső lányunk lett ovis, a nagyobb tesó órák után együtt tudott lenni a kicsivel. Ez segítette mindkettőjüket.

Nóri: Mekkora Rozi csoportja?

Gábor: ez egy kisebb létszámú csoport 12-14 gyerekkel, a korosztály teljesen vegyes, 2 és 6 év közötti gyerekek járnak oda. Egyébként jöhetne kisebb is, az infrastruktúra abszolút adott, van pelenkázó, nedves törlő, babakocsik. Ami ebben nagyon jó, hogy a nagyobb gyerekek olyan magától értetődően segítik és oltalmazzák a kicsiket, hogy néha rendesen megható. Nem tudom, hogy ezt tanítják-e nekik, vagy csak ilyen a légkör és ráéreznek maguktól, de a nagyobbak öltöztetik, vigasztalják a kicsiket… A nagyobb felismeri, hogy a kisebbnek a cipőfelvétel még nehézség és megkérdezi, hogy segítsen-e. Nagyon jó nézni ezt felnőttként, marha aranyosak.

Ami még magyar szemmel szembetűnő lehet, hogy sok a felnőtt, 11-14 gyerekre 3-4 felnőtt biztos, hogy jut. Nem feltétlen mind óvó néni, sok az asszisztens, segéd. Nekik nincs ovi-specifikus képzettségük, elég egy erkölcsi bizonyítvány meg gyerekszeretet és részmunkaidőben besegítenek. Ők gyakran cserélődnek, de mindig sokan vannak. Láttam már tetkós férfit, aki épp ráunt az eladói munkájára és egy ideig oviban vállalt állást. A gyerekek imádták.

Anna: Mit kell tudni az asszisztensekről? Ők mivel foglalkoznak?

Gábor: Asszisztensi pozícióban bárki lehet. Nincs előítélet a vezető óvónőkben, hanem az a lényeg, hogy ott és akkor mit csinálsz a gyerekekkel. Például egy tetkós macsó, vagy meleg férfi is simán lehet asszisztens. Vagy például ha valaki elveszti az állását, akármilyen egyéb területről érkezik is, fél évig, amíg átmeneti időszakot él meg, elmehet asszisztensnek. Egészen más így az óvodai dolgozók kisugárzása, és ezt a gyerekek szívják magukba, beléjük épül így a másság elfogadása, megszokják és megszeretik a sokszínűséget. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy az asszisztensek gyakran félévente váltják egymást, ami egyesek szerint megviselheti a gyerekeket. Én úgy gondolom, hogy ez segít megtanítani a gyerekeknek azt, hogy az életben semmi sem állandó. Vagy úgy is mondhatnám, hogy a gyakori személycsere másfajta bizalomra nevel: nem adott személyhez kapcsolódik a biztonság élménye, hanem a gyerek azt szokja meg, hogy az óvoda intézményében, és az abban lévő felnőttekben bízhat meg.

A másik nagy előnye ennek a rendszernek, hogy nem ég ki a személyzet. A magyar ovikban erősen tapasztaltunk, hogy hosszú idő után az óvónőknek egyszerűen elegük van a gyerekekből, belefáradtak a munkájukba, de nincs lehetőségük váltásra. Ha pedig a szeretett óvó néni elmegy, annak hatalmas tétje van, a magyar ovinkban mi is belecsúsztunk egy ilyen helyzetbe a nagylányunkkal. Az első óvónő szériánk nagyon jó volt, aztán jött egy új csapat, és nagyon nem tetszett nekünk, hogy hirtelen lecserélődik a gárda. De tessék, amióta kint élek, ebben is megváltoztam, és lehet, hogy már nem ítélném el annyira a magyar rendszert sem. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy teljesen más, amikor egy konfliktussal telített, feszült helyzetben vált a gondozó, összehasonlítva azzal a teherautó sofőr asszisztenssel, aki fél év ovis munka után újra kapott állást a szakmájában. Ő jó szájízzel megy tovább.

Nóri: Lujza lányodnak, aki magyar oviban kezdett, milyen volt a váltás?

Gábor: Lujzának van egy olyan karaktere, hogy szeret irányítani, szeret ő lenni a játékvezető. Neki az nagy érvágás volt, hogy bemegy az oviba és nem tud úgy kommunikálni, ahogy megszokta. Az idegen környezet mondhatni letörte kicsit a szarvacskáit, de talán jó értelemben. Fejlődött attól, hogy meg kellett tanulnia alkalmazkodni, aktív-irányító szerepből átváltani egy passzív-megfigyelő szerepbe. A nyelvből adódó technikai probléma szerintem jó irányba formálta a személyiségét, rugalmasabbá tette. Lujzának aztán kezdődött a suli, én meg egy kis szigetre költöztem, végül itt találtunk neki iskolát, Rozi meg már itt kezdte az ovit.

Nóri: Az ünnepek hogyan zajlanak a norvég ovikban, milyen szokások vannak?

Gábor: Húsvét, karácsony, fényünnep vagyis Santa Lucia. Anyák napja, apák napja nincs kiemelve különösen. Karácsonykor, húsvétkor volt közös reggelizés. A szülőket meghívták az óvodába, és együtt reggeliztünk a gyerekekkel. Karácsonykor volt csak begyakorolt program a színpadon, ami alapvetően nem a tökéletes előadásról szólt, hanem énekeltek, táncoltak az óvónők vezetésével a színpadon… valahogy úgy érzem, hogy nincsenek nagy elvárások a gyerekekkel kapcsolatban. Ez az elején furcsa volt nekem. Olyan, mintha csak „tartanák” a gyereket, csak hagyják őket, hogy legyenek. Ez egyfajta bizalom is, amit bizonyos keretek között kapnak a gyerekek, ami szerintem építő.

Gabor kep 1.jpg

Anna: Igen, ez lényeges különbség, hogy csak úgy magára hagyják a gyerekeket, vagy támogatják a szabad játékot, a szemük sarkából odafigyelve.

Gábor: Hát igen, nekik néha nincs is ott a szemük sarka. Nagyon nem mennek bele, hogy „Mi lenne, ha…” Ha tényleg probléma van, akkor valahogy megoldják, ami nekem kicsit extrém.

Anna: Említetted a közös reggelizést, vannak más közös programok is, amikben a szülők is részt vesznek?

Gábor: Nyári szünet előtt volt egy játszótér felújítás is mint szervezett program. Az óvoda leszervezi, hozza az anyagot, mi pedig megcsináljuk a munkát. Nagy kontraszt ehhez képest egy magyar ovis élményem, egy hasonló gereblyézéses alkalom. Emlékszem rá, hogy kreatív emberként szerettem volna pluszban megszerelni egy sérült mérleghintát, de nem lehetett az uniós szabályok miatt… Ez már bénító, túlkontrollált dolog volt.

Nóri: Úgy érzed, hogy a norvég ovik nyitottabbak ilyen helyzetben?

Gábor: Igen, például valamelyik évben karácsonykor jött az az ötletem, hogy egy kisfilmet készítsek az oviban a stop motion technikával. Akkoriban ez nagyon érdekelt engem, és az oviban annyi jó sok eszköz van erre. Így kitaláltam, hogy csinálok a gyerekeknek egy ilyen animációs filmet. Egy éjszakára megkaptam a kulcsot, és egész éjjel dolgoztam vele. (videó alább J ) De más dolgokban is nagyon nyitottak. 

Nóri: Az óvó nénikkel hogyan kommunikáltok?

Gábor: Most már norvégul. Midig törekedtünk rá, hogy a saját nyelvükön beszéljünk velük, és úgy érezzük, hogy így közelebb engedtek magukhoz bennünket. Némileg a kommunikációhoz kapcsolódik az az érdekesség, hogy ha túrákra elmennek, vagy bármilyen esemény történik az oviban, akkor nagyon gyakran értesítenek minket SMS-ben. Önnek egy új üzenete érkezett: „Ne hagyd otthon az esőkabátot, túrázni megyünk.”. Ez tök jó, mert nem hagynak rá mindent a szülőre, figyelembe veszik, hogy ilyen dolgok könnyen elfelejtődhetnek.

Anna, Nóri: Köszönjük szépen a sok-sok hasznos gondolatot. Van hová fejlődnünk így összehasonlítva, de azért megnyugtató, hogy sok kérdésben nincs is olyan nagy különbség

Gábor: Én is köszönöm, és sok sikert a projektetekhez, kíváncsi leszek rá! J

gabor kep 4.jpg 

 

Szólj hozzá!

2014.07.23. 23:38 perecajelem_anna

Szuggesztiók: a „Fogadj szót!” üzenete

Címkék: gyereknevelés pozitív kommunikáció

Fegyelem kell. Lehetőség szerint szigorral, hogy jól nevelt legyen. Tudja, hogy ő a gyerek, aki azt csinálja, amit a felnőtt mond neki, nem kérdőjelezi meg az utasításokat, mert az feleselés. A jó gyerek csendben van ha eszik, megeszik mindent, tudja és betartja a szabályokat, nem beszél feleslegesen. Szót fogad.

Lehet, hogy ezeket a mondatokat olvasva teljesen egyetértesz a tartalmukkal, de az is lehet, hogy ismerősen csengve társul melléjük némi kellemetlen érzés is.

Azt már tudjuk, hogy az élet első néhány éve nagyon nagy jelentőséggel bír a felnőttkori életben. Azon ugyan vitatkoznak a pszichológia különböző ágainak képviselői, hogy ez a hatás mekkora: hogy vajon öröklődnek a tulajdonságaink, vagy az életünk során szerzett élmények és tapasztalatok formálják azokat? Ezt még nem tudjuk hitelesen megválaszolni. Azt viszont egyértelműen kijelenthetjük, hogy nagyon fontos hogy mit tanulunk meg kisgyermekkorban. Reakcióinkat, érzelmi világunkat, gondolkodásunkat, társas kapcsolataink minőségét, mind befolyásolják a korai élményeink.

Mit jelent tehát ebből a szempontból az, ha „szófogadásra” tanítjuk a gyerekeket?

A „Fogadj szót!” utasítás véleményem szerint azt az üzenetet tanítja meg a gyerekeknek, hogy amit egy nagyobb, okosabb, felnőttebb valaki mond nekik (=szülő), azt nekik a kicsi, még nem okos gyereknek (=gyerek) egy az egyben, gondolkodás nélkül el kell fogadnia és végre kell hajtania.

A tudatalattink ilyenkor ezt az üzenetet kapja:

„Akkor vagy elfogadható, akkor vagy jó, ha azt csinálod, amit mondok.”

Ez nem kopik ki teljesen a felnőtté válással. Alkalmazottként figyeljük, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy rendben legyen minden, hogy jók legyünk. Akkor oké az élet, ha a csekkek befizetve, van érvényes jegyem a buszon, ha leveszem a cipőt ha le kell, ha köszönök amikor köszönni kell. Félreértés ne essék, nem arra szeretném bátorítani az olvasót, hogy ne vegyen jegyet, vagy ne fizessen villanyszámlát. De ha mindez megvan, az még nem jelenti azt, hogy önmagunkban bízni tudunk és hogy meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket.

OpeneR_camps-HedgerowEric-and-Meghan-Hadley-mar14_sd.jpg

Felnőttként azt is fontosnak tartjuk, hogy közösséget építsünk, hogy teszünk azokért, akiknek kevésbé jó. Akkor van rendben minden, ha tudunk kreatívan gondolkodni, hogy ha építkezni is tudunk, nem csak szabályokat betartani és betartatni. Az is alapvető érték, hogy nyitottan oda tudok fordulni a másik emberhez. Hogy le tudom győzni az előítéleteimet. Hogy előreviszem azt, ahol most tartanak a dolgok. Hogy kialakítok egy szeretetteljes közösséget, ahol jó újnak lenni, és ahol odafigyelnek, ha valaki perifériára kerül.

És hogyan lehetséges minderre „ránevelni” a gyerekeket? Véleményem szerint úgy, hogy a „Fogadj szót!” pedagógián túl, ugyanolyan alapvetőnek tartunk más értékeket is, mint az illedelmes köszönést.

Íme, néhány ötlet hozzá:

De jó, hogy ez eszedbe jutott!

-  Értékeljük az önálló gondolatokat, bátorítva ezzel arra, hogy a saját elképzeléseit bátran ki merje fejezni.

Ügyesen kitaláltad és milyen jól megcsináltad!

-  Megerősítünk minden önálló kezdeményezést, függetlenül annak minőségétől. Nem kell, hogy valósághű legyen az a rajz, ha ő éppen zöld orrszarvút rajzol, akkor azt ügyesen kitalálta, és meg is valósította!

A kérdéseket válaszoljuk meg, és bátorítsuk a kérdések feltevésére! Mindig.

-  Még akkor is ha egyébként csendben kell lenni…

A betartandó szabályok okát magyarázzuk el.

-  Hogy ne csak ész nélkül kövesse azt, amit mondanak neki, hanem értse is, mit miért kell, hogy megtegyen.

Elképzelhető, hogy ezek a gondolatok természetesnek tűnnek. Azzal, ha tudatosítjuk őket, tehetünk azért, hogy egy-egy berögzült rossz szokás jellegű mintát megtörjünk. Hogy csak azokat a gyermekkorban kapott mintákat adjuk tovább, amiket szeretnénk is továbbadni.

Szólj hozzá!

2014.07.19. 20:07 perecajelem nóri

Hamarosan indulunk...

Címkék: norvég projekt

Július végén a skandináv gyerekek nyomában elindulunk a fjordok földjére, ezért az elkövetkező hetekben a blogon is megszaporodnak majd a norvég kutatással kapcsolatos posztok. A blockbuster szezonra való tekintettel, álljon itt az utazás trailere.

Szólj hozzá!

2014.07.07. 13:42 perecajelem nóri

Egy csipetnyi Távol-Kelet a 10. kerületben

Címkék: ovipszichó norvég projekt óvodai integráció migráns gyerekek

Csillag, Nono, Szicsi, Luella, Anshou… csupa-csupa varázslatosan csengő, egzotikus név hagyja el az óvó nénik száját nap mint nap a kőbányai ovikban a sok Zsófi és Pistike mellett. Az öltözőben a fogason lógva a szekrényből kikandikál egy apró qipao, a folyosón felcsendül egy vietnámi mondóka. A migráció mindig is jellemző volt Kőbányára, azonban a 2000-es évek óta érdekes tendencia figyelhető meg a kerületi óvodákban. Egyre több a kínai, vietnámi kisgyerek a csoportokban, akiknek szülei egy jobb élet reményében érkeztek a Szent László tér környékére. Számuk az elmúlt mintegy másfél évtizedben dinamikusan nőtt, egyes intézményekben a migráns hátterű gyermekek aránya a 30%-ot is meghaladja.

2010-04-05-ChineseChildren1.jpg

A bevándorló gyerekek óvodai beilleszkedése komoly kihívás elé állítja az intézményeket; a gyermekek kulturális mássága sok olyan helyzetet teremt, melyek kezelésére az óvodák nem rendelkeznek jó gyakorlatokkal. Ilyen helyzetek a következők:

  • A migráns gyermekek intézménybe lépése nem követi a tanév megszokott rendjét
  • A migráció, esetenként a menekülés olyan pszichés és szomatikus hatásokat okozhat, amelyek kiemelt figyelmet, különös bánásmódot igényelnek
  • Az érkező migráns gyerekek fejlettsége a nyelvi és kulturális különbségek miatt nehezen mérhető, az esetleges pszicho-patológiák szűrése problémás
  • A magyar nyelvtudás hiánya a gyermekek esetében megnehezíti a nevelés, a szülők esetében pedig, családdal történő kapcsolattartást
  • A származási és a befogadó ország oktatási-nevelési rendszerének különbözőségei félreértésekhez vezethetnek az óvoda és a migráns családok között
  • A gyakori környezetváltozás (pl. hazautazás, ingázás) hátráltatja a gyerekek szocializációját
  • Az új szociális és nyelvi közegbe való beilleszkedés/beillesztés komoly megpróbáltatást jelent mind a gyerekek mind az óvó nénik számára
  • A kivándorlással együttjáró baráti, rokoni kapcsolatok megszakadása érzelmi, kötődési problémákat eredményezhet a gyerekeknél
  • A saját kultúrától eltérő szokásokhoz való alkalmazkodás meghaladhatja a gyerekek alkalmazkodási képességeit
  • A felsoroltakból számos pszichés és magatartásbeli probléma fakadhat (szorongás, tic, részleges némaság, izoláció, verekedés, bepisilés stb.)

A fenti nehézségek, illetve a migráns gyerekek érkezésével megjelenő társadalmi és kulturális sokféleség kezelése a nevelési és fejlesztési feladatok átgondolását igényelte a kerületi óvodáktól. Erre született kísérlet a „Kőbányai befogadó közösségek – interkulturális nevelés” pályázati projekt keretében, melyben a pszichológiai, személyiségfejlesztő foglalkozások megtervezése és levezénylése révén én is szerepet kaptam. Az eredmények felülmúlták a várakozásaimat…

Folytatás következik!

/Forrás: Interkulturális Pedagógiai Program a migráns gyermekeket nevelő óvodák számára/

 

Szólj hozzá!

2014.06.29. 11:11 perecajelem nóri

Huszonkettes csapdája az óvodai integrációban

Címkék: gyereknevelés ovipszichó norvég projekt óvodai integráció

ask-question-3-049ac6f2a4e25267fa670b61ee734100.jpg

Manapság gyakori, hogy az óvodai csoportokban van egy-egy úgynevezett SNI-s (sajátos nevelési igényű, azaz testi, értelmi, beszédfogyatékos vagy a pszichés fejlődés során tartósan és súlyosan akadályozott) kisgyerek. Noha az integrációs szemlélet személyiségfejlesztő szerepét nem győzöm hangsúlyozni mind az SNI-s, mind a beteg gyereket befogadó csoport tagjainak szempontjából, el kell ismerni, hogy az integratív nevelés gyakorlati megvalósításhoz szükséges emberi és tárgyi feltételek csak a legritkább esetben adottak az intézmények számára. Ugyan sok általam ismert óvodapedagógus, pedagógiai asszisztens és dajka minden tőle telhetőt megtesz, hogy kompetensen tudjon segíteni, ha – teszem azt – egy autista kisgyerek kerül a csoportjába, sok esetben mégis azzal kell szembesülniük, hogy tehetetlenek.

Az óvodai integráció nehézségeiről a Meséskert Tagóvoda integrációt segítő munkacsoportjával beszélgettünk. A Meséskert Tagóvoda 2011. óta vállalja autista spektrumzavarral élő, de ép intellektusú gyermekek befogadását. Alkalmazotti közösségük az integrálást megelőző felkészülés részeként érzékenyítő játékokkal tanulta, mit érezhet egy autista kisgyermek az óvodai közösségben. Hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak megértsék, de érzelmi szinten is átéljék azt a fajta zavart és feszültséget, amit egy autizmussal élő óvodás él meg a többségi óvodai csoportokban. Ezen túl megalapították a szóban forgó integrációt segítő munkacsoport is, ami a sajátos nevelési igényű gyermekek együttnevelésében érintett dolgozóknak nyújt lehetőséget esetmegbeszélésre, tapasztalataik, nehézségeik és sikereik megosztására.

A munkacsoport az elmúlt két év tapasztalataira alapozva az integrálhatóság folyamatos felülvizsgálatát tartaná a siker egyik kulcsának, ezen a fronton érzik jelenleg a legnagyobb hiányosságot az óvodai integrációban. A jelenlegi gyakorlat szerint az óvoda megkezdése előtt születik döntés a 3 év körüli autista kisgyerek többségi óvodában történő neveléséről. Erre alapozva az óvoda kiadja a befogadó nyilatkozatot, noha az integrációt támogató szakvélemény nem ovis értelemben vett „társas közegben” született. Miközben az integrálhatóság egyik legfontosabb aspektusa a kortársakkal való kapcsolatkészség és együttnevelhetőség, a többségi ovik a nélkül fogadják be az SNI-s gyerekeket, hogy ez az aspektus fel lett volna térképezve. 22-es csapdája ez, hiszen az óvoda megkezdése előtt álló gyerek nem vizsgálható abból a szempontból, hogy a gyerek működik-e az óvodai csoportjában, noha integrációs szempontból ez lenne a kulcs. Erre a problémára a Meséskert Tagóvoda dolgozói abban látnák a megoldást, ha az együttnevelhetőség folyamatos felülvizsgálat alá kerülne az első óvodai évben. Véleményük szerint pont az integratív szemlélet védelme miatt fontos, hogy a kortársakkal együttműködni nem tudó, kommunikációs téren súlyosan sérült gyerek esetében legyen lehetőség a felülvizsgálatra, és a többségi csoportból speciális mikro csoportba történő áthelyezésre. Ilyen esetekben, ugyanis, mind az SNI-s, mind az egészséges gyermek óvodai nevelése korlátok közé szorulhat. 

Köszönjük a Meséskert Tagóvoda dolgozóinak, hogy rendelkezésünkre álltak az interjúra!

Szólj hozzá!

2014.06.18. 09:15 perecajelem nóri

Pár szó a mozgás fontosságáról

Címkék: gyereknevelés mozgásfejlődés ovipszichó

Vesszőparipám, hogy az ovis gyerkőcöt akkor fejlesztjük a legjobban, ha változatos és izgalmas, a gyerek kísérletező kedvére alapozó mozgásokkal kínáljuk meg. Igazából meg se kell kínálni őt, csak hagyni kell, hogy kövesse a belső parancsot, ami ebben a korban minduntalan ficánkolásra és matatásra szólítja fel. Hagyni kell, hogy előreszaladjon, köveken és kidőlt farönkökön egyensúlyozzon, hogy fölugorjon, hogy alámásszon, hogy odébb rúgja, hogy felvegye, hogy átpöccintse (más nézőpontból: összekoszolja és tönkretegye.) Minden expedíciónak, így a nagy óvodáskori hódításoknak is vannak áldozatai (lehorzsolt térd, kilyukadt gatyesz, széttört váza), ugyanakkor a felhalmozott kár a profit oldalon sokszorosan megtérül.

safe playground, nature park, natural park, nature setting, kids and nature, nature for kids, kids in nature, hiking for kids

A mozgás úgynevezett szenzitív periódus ebben a korban, ami azt jelenti, hogy a fizikai aktivitáson, tárgyakkal való manipuláción keresztül nyílik legszélesebbre a kapu a világ megismeréséhez. A mozgásfejlődés maga után vonja a gondolkodás, beszéd, figyelem, testséma-testtudat, téri tájékozódás képességeinek fejlődését, nem beszélve a pszichés hozadékokról (én-erő, kompetencia- és autonómiaérzés növekedése, stb.)

Az, hogy a mozgás ebben a korban ilyen fontos szerepet tölt be a gyermekkori fejlődésben, több dolgot is jelent:

  1. A motoros tevékenység elmaradásai intő jelként értelmezendők
  2. Mozgásos fejlesztésen keresztül a gyerek komplexen fejleszthető
  3. A mozgásos deficitek korai felismerésével preventív terápiára van lehetőség, azaz későbbi problémák megelőzhetőek.

Éppen a harmadik pont miatt tartom fontosnak, hogy kivételesen kicsit eltávolodjunk az ovis korosztálytól és listázzuk azokat a korai tüneteket, amikre már akkor sem szabad legyinteni, ha még egészen picike (egy év körüli vagy annál fiatalabb) a gyerek. Ezek a tünetek következők:

  • szembetűnő a végtagok gyakran hajlított helyzete
  • a pici baba olyan pózban alszik, mintha felnőtt lenne: kinyújtott pozíció, megfeszített hát
  • asszimetriák a testtartásban és a végtagok mozgásában
  • rögzült asszimetriák, pl. csak egyik irányba fordítja a fejét, vagy csak egyik irányba kúszik
  • nem szeret hason feküdni, „repülőzik” (hason fekvésénél kezeit hátracsapja)
  • hason fekve, vagy ölben tartva a fejét hátra feszíti
  • hason fekvésből ökölre támaszkodva nyomja ki magát
  • a baba ölben fogva „túl puha”, mintha kifolyna a karjainkból, vagy mintha tésztát fognánk
  • járásnál pocakját előretolja, fenekét kinyomja, vállait hátraveti… peckesen közlekedik
  • lábujjhegyen jár
  • szopás, nyelés, légzés nehezen megy

Megjegyzés: a fenti viselkedések kiváltója gyakran egészen hétköznapi és semmiképpen sem kóros (pl.: fejét asszimetrikusan fordító baba azt szokta meg, hogy a kiságy jobb térfelén izgalmasabb dolgok vannak, mint a balon), ennek ellenére a  kivizsgálás valamennyi esetben indokolt!

Szólj hozzá!

2014.06.05. 19:41 perecajelem_anna

Reggeli könnyek az oviban

Címkék: gyereknevelés szorongás ovipszichó

„Reggelente nem tud elszakadni sírás nélkül, és nap közben is utánam sír. Elrontok valamit? Túlságosan kötődik hozzám? Mit csinálok rosszul? Ha itt hagyom sírva az kegyetlenség, ha megölelem, akkor meg csak rontok a helyzeten? Azt szeretném, hogy jól érezze magát. Ehhez képest minden reggel ez van, az óvónőknek már biztos megvan rólam a véleménye…”

Fordulhat meg a kétségbeesett édesanya fejében néhány a fenti gondolatok közül. Az óvodába való beszokás sok esetben válik szívfacsaró élménnyé mindenkinek. Hetek vagy hónapok, minden reggel sírással. A kétségbeesett szülő pedig nem tud mit kezdeni sem a helyzettel, sem az óvodapedagógusok szúrós tekintetével (amely szintén tehetetlenségből fakad…).

separation.jpg

Miről szól a sírás a beszokás időszakában? A gyerekek 3 éves koruk környékén alakítják ki azt a képességet, hogy az érzelmeik szintjén el tudjanak vonatkoztatni a valóságtól. Ekkor válnak képessé arra, hogy belső képeket alakítsanak ki a valóság szereplőiről és a hozzájuk kapcsolódó érzésekről. Ezeket az érzéseket pedig akkor is biztonsággal át tudják élni, amikor az adott szereplő nincs jelen. Más szavakkal, képesek lesznek arra, hogy az Anyukájukról és a szeretetéről egy stabil képet kialakítva, a távollétében is biztosak legyenek abban, hogy „Anya szereti őket, és értük fog jönni”. Ha ezt az érzelmi állapotot képes elérni a gyermek, akkor mondhatjuk rá, hogy óvodaérett, és biztonsággal elkezdheti az intézményi életet.

Az óvodaérettség kialakulása és az oviba való beszokás nem könnyű folyamat, a legtöbb gyerek hosszabb-rövidebb ideig sírdogál ebben az időszakában. Ez abszolút rendben van, még akkor is, ha hónapokig eltart. Ha nagyon hosszadalmas, 3-4 hónapon túlnyúló nehézségekről van szó, érdemes jobban ránézni a helyzetre egy pszichológus segítségével. Ha pedig ennyi idő még nem telt el, akkor íme néhány tipp, amivel megkönnyíthetjük a folyamatot:

  1. Ne lássa rajtunk a gyermek, a saját bizonytalanságunkat, könnyeinket. Ha remegő kézzel, félelmekkel küldjük be a csoportba őt, az azt az üzenetet küldi neki szavak nélkül is, hogy Anya sem érzi jól magát a gondolattó,l hogy odamész, de menj. Lehet, hogy ott a csoportajtóban mégis nehéz erősnek maradni. Ebben segíthet a második tipp.
  2. Építse ki a saját bizalmát az óvoda, az óvodapedagógusok felé. Szánjon rá annyi időt amennyi szükséges! Ismerje meg a pedagógusokat, és a választott intézményt, mert ez a bizalom kulcsfontosságú. Ha kétségét érezzünk annak, hogy jó helyen van-e a gyerek, vagy jól döntöttem-e, hogy beíratom, azt a gyerekek nagyon érzékenyen kiszagolják, és átveszik Öntől… onnantól pedig az ovival szembeni bizalma a gyermeknek is meginoghat.
  3. Készüljünk előre: gyakorolhatjuk az ovis élet lényegi részét úgy, hogy rendszeresen alkalmat kerítünk arra, hogy a nagyi (vagy egyéb rokon, barát) vigyázzon a gyerekre. Akár ha nap közben pár órára meg tudjuk oldani a felvigyázást, sokat jelenthet! A lényeg, hogy gyakorolja milyen az, ha nem Anya, hanem valaki más vigyáz rá, más szabályokkal, más személyiséggel, más hangulatban.
  4. A reggeli búcsúzkodás ne legyen rétestészta jellegű, hanem határozott, gyengéd, rituálészerű elköszönés. Találjunk ki egy egyéni köszönést, ablakon át integetést, puszi dobást. Ezek megnyugtatóan hatnak majd.
  5. Vigyenek egy emlékeztetőt otthonról. Egy plüssállatka, egy apró játék fontos kapaszkodó lehet nap közben, amihez visszatérhet, és tunkolhat kicsit benne. Akár a csoportban, akár a szekrényében tartva, nagy segítség lehet.
  6. Meséljünk nekik a saját hasonló történeteinkről. Milyen volt, amikor Anya és Apa kicsi volt, és félt, sírt, nem akarta az anyukáját elengedni. Kerüljük az „Én is féltem, de én mégsem sírtam ennyit” jellegű mondatokat, és inkább mondjuk azt, hogy „Én is féltem, amikor kicsi voltam, szomorú voltam és én is sírtam.” Ezzel nem gyakorlunk újabb nyomást a gyerekre, de megosztva saját elesettségünk élményét, máris kevésbé érzi magát egyedül a problémával.

 

A gyermek negatív érzéseit, félelmeit tehát vegyük komolyan. Igaz teljességgel irracionális felnőtt fejjel, hogy attól tart, nem jövünk érte délután, ugyanakkor benne ez egy valódi fenyegetésként jelenik meg. Rengeteg türelemmel, következetességgel és tartalmas otthon töltött idővel a legelhúzódóbb beszokási folyamat is megoldódik egyszer.

 

 

Szólj hozzá!

2014.05.23. 20:01 perecajelem_anna

Mit keresünk Norvégiában?

Címkék: ovipszichó norvég projekt

Jó ovikat és jó módszereket. Olyanokat, amelyek segítenek egy befogadóbb társadalom létrehozásában.

viking.jpg

Norvégia a boldog országok között is a legboldogabbnak számít a kutatások szerint. Mind gazdaságilag, mind társadalmilag tudnak valami nagyon jót. Utóbbi pedig, ha az előnyös gazdasági helyzetből következik, ha nem, akkor is tudunk tőlük ötleteket csenni.  Ezért megyünk Norvégiába.

A Norvég Civil Támogatási Alap, a Kárpátok Alapítvány és az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett „Legyél te is on the spot!” című pályázaton elindultunk, és támogatást nyertünk. A cél az, hogy egy Magyarországon aktuális társadalmi problémát fogalmazzunk meg, és nézzük meg, hogy a világ legboldogabb helyén vajon hogyan oldják meg azt.

Óvodapszichológusként a mindennapi munkánk során tapasztaljuk, hogy a másság kezelése gyerekcipőben jár a hazai óvodákban. Ha egy kisgyerek különbözik társaitól, az óvoda az a társas terep, ahol először szembesül másságával, az óvó nénik, szülők és a csoporttársak reakcióin keresztül. Az óvoda emellett nem csak saját magáról, hanem a gyereket körülvevő világról is képet nyújt a kicsik számára. Közvetíti azokat az értékeket, normákat, amiket adott korban fontosnak tartunk, azaz mondhatjuk, hogy az óvoda tükre a társadalomnak. Ugyanakkor az óvodák nem csak leképezői a többségi rendnek, hanem tanítják is a gyermekeket a társadalom által elfogadott viselkedési mintákra, így fenntartói is a társadalom problémáinak. Éppen ezért hatalmas a gyermekekkel foglalkozó óvodai szakemberek felelőssége, hiszen az óvodában dől el, hogy a másságát elfogadni tudó, magabiztos gyermekeket küldenek-e az iskolákba, illetve hogy sikerül-e olyan közösségeket formálniuk, amik később egy szolidárisabb társadalomban elemeit képezhetik.

Három olyan témát választottunk, amelynek helyes kezelése hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek befogadóbb, toleránsabb felnőttekké váljanak:

1)      Az eltérő fejlődésű gyerekek helyzete az óvodában. Azon belül is az autizmus spektrum zavaros gyerekek óvodai nevelése nem speciális csoportban. Hogyan talál hangot velük az óvónő, a többi gyerek, azok gyerek szülei. Hogyan adunk helyet ezeknek a gyerekeknek az óvodai csoportban, és ezzel milyen mintát nyújtunk az autizmussal élő felnőttek elfogadására a társadalomban?

2)      A migráns gyerekek helyzete a magyar ovikban. Nálunk ez a kérdés leginkább a távol keleti gyerekeket érinti, akik sokszor nyelvismeret nélkül érkeznek meg az óvodába. Hogyan fogadja őket az ovis csoport és hogyan fogadjuk a migránsokat a társadalomban?

3)      A nemi nevelés témaköre. A nők által monopolizált óvodapedagógia, a sztereotip nemi szerepekre nevelés, a társadalmi szintű homofóbia óvodai gyökerei, tabuk és szorongások a túlságosan megengedő neveléssel szemben.

Ezek azok a kérdéskörök, amiket megvizsgálunk itthon, nyáron pedig Norvégiában is. Szeretnénk minél több olyan módszerrel szolgálni, ami adott helyzetekben konkrét megoldási ötleteket ad majd szülőknek és óvodapedagógusoknak.

Azoknak, akik idáig eljutottak a cikkben, álljon itt bónuszként a videós bemutatkozónk a pályázati anyagból :)

 

NCTA_tamogato_es_lebonyolito_logosor.jpg

/ A kép forrása: www.michelledupont.com.au /

2 komment

2014.05.13. 19:57 perecajelem nóri

Totyogó szabadságharcosok

Címkék: gyereknevelés dackorszak ovipszichó

 

Mi is az a dac?

 

Terrible-Twos.jpg

Először is: nem az, aminek gondolnánk. A dac kifejezés szándékot, tudatos ellenszegülést, mérlegelést követő passzív rezisztenciát jelent a felnőttek világában, azonban könnyű belátni, hogy a két-három éves korosztály még nem képes ilyen komplex érzelmi reakcióra. A dac megjelenése az én fejlődésének épp olyan szükségszerű állomása, mint az első mosoly vagy a mutatás megjelenése. Egy éves korukat követően a gyerekek kezdik felfedezni saját vágyaikat és céljaikat, azonban ezt a felismerést egyből követi egy újabb: a dolgok nem mindig alakulnak kedvük szerint, márpedig a nemtetszésnek hangot kell adni. Verbálisan viszont még eszköztelenek a csalódottság, düh vagy a frusztráció kifejezésére, és azzal sáfárkodnak, amijük van. Viselkedéses megjelenítését tekintve nagyon színes a repertoár: sírás, popsi földhöz verése, nyáladzó, gurgulázó fetrengés a bolt padlóján, metál hörgés, pogo, stb.

Érdemes azonban egy perce belegondolni, milyen benyomásokat is szereznek a dackorszak szabadságharcosai. Futni szeretnének, de folyton elesnek, beszélni akarnak, de a szavakat még nem találják, fel akarják fedezni, mi van a játszin a bokor mögött, de berezelnek, ha anya látótávolságon kívül kerül. Csupa-csupa ellentmondás és feszültség, ami egyszer csak hiszti formájában robban. Itt szúrnám közbe, hogy nem szeretem a hiszti kifejezést, mivel bagatellizálja a gyerek által megélt érzelmi valóságot. Más kérdés, hogyha a szülő ebben a kritikus 2 évben nem reagál megfelelően a gyerek viselkedésére, a dackorszakos hiszti könnyen átcsaphat a nagycsoportosokra jellemző manipulatív hisztibe.

Mit tehet a szülő a dacos 2 évessel? Mindenekfelett: elviseli őt. Néha a nyugtatás csak olaj a tűzre, a harag, büntetés, pedig szintén nem jó reakció, ha állandósul. Noha a gyermeknevelés kedvelt kifejezése a következetesség, a dacoló gyerek esetében kifejezetten káros lehet. Gyermekünk a maga módján kommunikál a dacon keresztül, és ha erre mindig egyoldalúan megerősítés vagy büntetés lesz a válasz, akkor torz képe lesz az emberekkel való interakciókról. Engedés és határszabás közti érzékeny egyensúly kialakítása a cél, és a folyamat tele lesz sírással és konfliktussal, de alkalmazkodással és béküléssel is.

(Megjegyzés: tudom, hogy könnyebb a dacról filozofálni egy laptop előtt, mint lecsitítani egy bömbölő gyereket, ezért folyamatosan jelentkezünk majd tippekkel, amik különböző helyzetekben (öltözködés, vásárlás, elalvás) felvértezhetik a szülőt a dacolni készülő szabadságharcossal szemben. A tippek 100%-ban dacos gyereken teszteltek, ennek megfelelően hatékonyságukra az jellemző, hogy vagy beválnak, vagy nem.)

 

 

Szólj hozzá!

2014.05.08. 15:39 perecajelem nóri

Észrevétlen szuggesztiók a gyereknevelésben

Címkék: gyereknevelés pozitív kommunikáció ovipszichó

johnny.jpgA szavaknak ereje van, tudja ezt a legtöbb szülő, mégis kontrollálatlanul, a szavak jelentésére történő reflexió nélkül dobáljuk meg az ovisokat verbális nyilakkal. Mindezt úgy, hogy kijelentéseinket az esetek nagy részében színtiszta jó szándék vezérli. Vegyük például a következő szituációt:    

Pistike fára mászik (nem mamutfenyőre, hanem cserje méretű diófára). Édesanyja, pedig aggódva szajkózza: „Vigyázz, megcsúszol, le fogsz esni!”

Ha így szólunk a gyerekhez, ezzel nem csupán belerondítunk a famászás örömébe, hanem rejtett üzeneteket is közvetítünk neki a világról és benne saját magáról. Ezek az üzenetek a gyerek fejében - mint kis magvak - növekedésre készen várják, hogy hasonló kijelentésekkel öntözzük őket, és ha egyszer kikelnek, tartósan beépülnek a gyermek személyiségébe.

Különösen fontosak az úgynevezett Te-üzenetek. Egy gyerek tele van kérdésekkel: Ki vagyok? Milyen vagyok? Hol a helyem? Ezek a kérdések kulcsfontosságúak az önmeghatározás, identitás formálás szempontjából, ezért minden olyan elhangzott szónak nagy a tétje, ami érinti ezeket a témákat. Gyakran hallunk felnőtteket lamentálni: "Nem vagyok jó semmire", "Egy rakás szerencsétlenség vagyok", "Nekem soha semmi nem sikerül." Ezek a gondolatok, noha felnőtt szájat hagytak el, olyan életkorban születtek és rögzültek, amikor az „én” még képtelen volt megkérdőjelezni a rá irányuló megállapítások igazságtartalmát.

A negatív Te-üzenetek helyett törekedjünk arra, hogy mindenkoron a gyerek aktuális viselkedését minősítsük. Azaz Pistike nem lusta, hanem 2014. május nyolcadikán négy óra hét perckor bicskanyitogatóan lassan pakolja össze a játékait. Fontos hangsúlyozni, hogy ilyen esetben is léphetünk fel határozottan („Dühös vagyok, amiért nem figyeltél arra, amit kértem; kérlek, most rögtön tedd el a játékaidat!”), viszont ezt a nélkül tesszük, hogy szavainkkal tartós kárt okoznánk. Az éremnek szerencsére van egy másik oldala is. A Te-üzenetek támogathatják is a gyermeki személyiség épülését, amennyiben az alábbi tartalmakat közvetítik:

  •          Jó ember vagyok.
  •          A legtöbb emberrel jól ki tudok jönni.
  •          Rendszerint ki tudom számítani a dolgokat.
  •          Eszes vagyok.
  •          Kreatív vagyok.
  •          A testem erős és egészséges.

Haladók kombinálhatják is a dorgálást és a pozitív Te-üzeneteket egyazon irgum-burgum keretén belül. („Te sokkal okosabb vagy annál, hogy így viselkedj. Miért nem veszel egy nagy levegőt és találsz ki valami jobbat, ha osztozni akarsz vele a kisautón?”) Ilyen esetben egyszerre hívjuk fel a gyerek figyelmét a nem kívánatos viselkedésre és erősítjük meg abban, hogy attól függetlenül klassz kiskölyöknek tartjuk, hogy most épp csapnivalóan rosszul viselkedett. 

/Forrás: Steve Bidduph: Hogyan neveljünk boldog gyereket/

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása