perec a jelem

Erre a kérdésre egy 11 éves kisfiú az alábbi választ adta: „Az elmebeteg gyerekeket gyógyítja.” válaszul persze próbáltam egy olyan definícióval előállni, amiben nincs benne sem az, hogy elmebeteg, sem az, hogy gyógyít… Mire is jó a pszichológus az óvodában?

Tud segíteni, ha súlyos a probléma. A pszichiátriai jellegű diagnózissal rendelkező gyerekeknek pszichoterápiás segítséget nem nyújtunk az óvodában. Ide értendők pl. az autizmus spektrum zavaros gyerekek, az értelmi fogyatékossággal vagy beszédfogyatékossággal küzdő ovisok, stb. Abban viszont tudunk segíteni, hogy a gyermek intézményi életét támogassuk. Együttműködve az óvodapedagógusokkal, segítjük azt, hogy a gyermek igényeit megismerve személyre szabottan gondoskodjanak róla. Együtt tudunk működni a szülőkkel abban, hogy az ellátórendszerben a bizottságok és a diagnosztikus kategóriák között el tudjanak igazodni, illetve hogy a lehető legmegfelelőbb szakemberekhez jussanak el. Konkrét terápiáért tehát más intézményekhez kell fordulniuk, az integrált intézményi nevelés kérdéseiben viszont érdemes konzultálni.

Ha a fenti súlyosságú problémák nincsenek jelen, de mégis van valami, ami aggasztja a szülőket a gyermek viselkedésében. Ha valami olyasmit figyelnek meg, amiről nehéz eldönteni, hogy probléma, vagy csak valami, ami majd elmúlik. Beszokási nehézségek, a szobatisztasági problémák, szorongással kapcsolatos viselkedésformák, szabálykövetési gondok, pszichés eredetű testi tünetek… ezek mögött állhat olyan esemény a gyermek életében, amire nem is gondolnánk. Egy pszichológusi konzultáción a szülőknek könnyebb a külső nézőpontot felvenni. Lehetőségük van néhány lépés távolságból ránézni arra, mi is történik a mindennapokban. A megoldást pedig személyre szabottan, együtt gondolkodva dolgozzuk ki. A szülőkkel és a gyermekkel való találkozások után a szakember és a család is egyre tisztább képet kaphat arról, hogy mi lehet a probléma eredete, van-e olyasmi amit tenni szükséges, vagy esetleg éppen a kivárás az, amire szükség van.

És végül, akkor is szeretettel várjuk a szülőket, ha nincs olyan probléma, ami kimondott figyelmet igényelne. Önismereti jelleggel, a gondok megelőzésének céljával is nyugodtan forduljanak hozzánk. Ilyen jellegű foglalkozásokat pedig nem csak a szülőknek, hanem a gyermekeknek is tartunk. Ezek célja nem probléma megoldás, hanem olyan készségek fejlesztése, mint az önreflexió, az érzelmek kifejezésének gyakorlása, az empátiás képesség javítása. Ezek elsajátításával kiegyensúlyozottabbá válhat a gyermek érzelmi élete és könnyebben küzd majd meg az elé gördülő akadályokkal.

Akármelyik esetről is van szó, bátorítanánk a szülőket (és mindenki mást is) hogy éljenek azzal a lehetőséggel, hogy a pszichológia módszereivel még jobb lelki egészségre tegyenek szert.

Ovis praxisom során a leggyakrabban azzal a problémával fordulnak hozzám az óvó nénik, hogy Ikszipszilonka szorong. Valóban, a szorongás vezető pszichés zavar már ovis korban is, azonban az a tapasztalatom, hogy a gyerekekkel foglalkozó felnőttek némileg bőkezűen osztogatják a „szorongó” jelzőt. Figyelmen kívül hagyva, hogy különbözőek vagyunk, hogy más-más helyzetek keltenek bennünk feszültséget és hogy bizonyos történések, életszakaszok hatására érzékenyebben reagálunk, nap-mint nap kerül kiosztásra egy-egy  „szorongó” címke az oviban.

Különösen gyakran érinti ez a probléma az introvertált gyerekeket. Ők a csoport kis magányos farkasai, szívesebben rajzolnak, legóznak, matatnak egyedül, mintsem zajos beöltözős szerepjátékra buzdítanák a társaikat. Azonban az ilyen gyerek nem feltétlenül szorong, csupán temperamentumából fakadóan kevésbé tartja vonzónak azokat a strukturálatlan kiscsoportos összeröffenéseket, amik az ovis szabadjáték alapjait képezik. Ugyanakkor ez az introvertált gyerkőcöt egy jól működő ovis csoportban nem kell, hogy frusztrálja, sőt kifejezetten harmonikusan telhetnek napjai, ha az óvó néni szem előtt tartja, hogy kicsit óvatosabban hatoljon be a gyerek privát szférájába.  

Ennek ellenére tény, hogy az ovis lét nem az introvertált személyiségekre lett szabva. A gyerekek egy zajos térben vannak összeeresztve, és koruknál fogva igen liberálisan értelmezik a személyes tér fogalmát („én akarok vele játszani, add ide, most!”). Éppen ezért az óvó nénik felelőssége nagy abban, hogy az introvertáltakból ne váljanak valóban szorongó, feszült-félős gyerekek.

Pár tip introvertáltakhoz:

• Fegyelmezés diszkréten, ne a társak előtt! Az introvertáltak hajlamosak jobban a szívükre venni, ha rájuk szólnak, és ha ez nyilvánosan, a társaik előtt történik, azt nagy érzelmi megrázkódtatásnak élhetik meg.
• Ha a gyerek nem jelentkezik, akkor ne erőltessük a szereplést! Versmondás, bábozás, tornamutatvány… a nagy reflektorfény kezdetben ijesztő lehet az introvertáltak számára, azonban, ha hagyjuk, hogy szemlélődjenek és felmelegedjenek a helyzetben, maguk jelent
  keznek majd, hogy szerencsét próbáljanak.
• Ne sokkoljuk őt a változásokkal! Ha valami nem a megszokott ovis forgatókönyv szerint fog történni, időben tudassuk a gyerekkel, így lesz ideje érzelmileg felkészülni a helyzetre. Különösen igaz-ez, ha valamilyen társas tevékenységet iktatunk be a napjába.
• Nyugodt, lassú kommunikációs stílus! Értem ez alatt, hogy halkabban és lassabban beszéljünk hozzá, ezzel is sugározva, hogy itt és most minden rendben van, de értem ez alatt azt is, hogy türelmesebb, „jobb hallgatók” legyünk, ha ő beszél.
• Elfogadás! Ne akarjunk egy nagyon finom narancsból almás pitét csinálni. Ha tiszteletben tartjuk, hogy ő nem ugyanúgy érzi jól magát, mint a locsifecsi Kittike a zöld csoportból, akkor ezzel a hozzáállással önmagában rengeteget tettünk azért, hogy introvertált gyerkőcünkből magabiztos, saját értékeit ismerő kisiskolást neveljünk.
• Kell egy legeslegjobb jó barát! Ha gyermekünk valakire rákattan az oviból, és a rákattanás kölcsönös, akkor adjuk áldásunk a kapcsolatra, és minden felnőtt fondorlatot bevetve támogassuk azt. Az introvertált gyerkőcnek fontos megtapasztalnia, hogy a kortárs barátság mekkora örömforrás lehet, hiszen a személyes tér tiszteletben tartása nem egyenlő azzal, hogy asszisztálunk gyermekünk elmagányosodásához. 

Óvodásokat, szüleiket, pedagógusaikat érintő témákról lesz szó. Bemutatunk majd gyereknevelési dilemmákat, módszereket, helyszíneket, szakembereket, véleményeket. És mindig adunk majd tippeket is, amik közül az olvasó kritikus szemmel válogathat.

A blog másik apropója pedig, hogy megosszuk tapasztalatainkat a messzi Norvégiából; feltérképezzük, mi az ami máshogy, esetleg jobban működik a norvég óvodákban, mi az, amit ők jól csinálnak és mi az, ami abból megtanulható. A helyszíni tudósítás a  Norvég Civil Alap, az Ökotárs Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány támogatásával történik.

Reméljük, hasznosak leszünk!