Ovis praxisom során a leg
gyakrabban azzal a problémával fordulnak hozzám az óvó nénik, hogy Ikszipszilonka szorong. Valóban, a szorongás vezető pszichés zavar már ovis korban is, azonban az a tapasztalatom, hogy a gyerekekkel foglalkozó felnőttek némileg bőkezűen osztogatják a „szorongó” jelzőt. Figyelmen kívül hagyva, hogy különbözőek vagyunk, hogy más-más helyzetek keltenek bennünk feszültséget és hogy bizonyos történések, életszakaszok hatására érzékenyebben reagálunk, nap-mint nap kerül kiosztásra egy-egy „szorongó” címke az oviban.
Különösen gyakran érinti ez a probléma az introvertált gyerekeket. Ők a csoport kis magányos farkasai, szívesebben rajzolnak, legóznak, matatnak egyedül, mintsem zajos beöltözős szerepjátékra buzdítanák a társaikat. Azonban az ilyen gyerek nem feltétlenül szorong, csupán temperamentumából fakadóan kevésbé tartja vonzónak azokat a strukturálatlan kiscsoportos összeröffenéseket, amik az ovis szabadjáték alapjait képezik. Ugyanakkor ez az introvertált gyerkőcöt egy jól működő ovis csoportban nem kell, hogy frusztrálja, sőt kifejezetten harmonikusan telhetnek napjai, ha az óvó néni szem előtt tartja, hogy kicsit óvatosabban hatoljon be a gyerek privát szférájába.
Ennek ellenére tény, hogy az ovis lét nem az introvertált személyiségekre lett szabva. A gyerekek egy zajos térben vannak összeeresztve, és koruknál fogva igen liberálisan értelmezik a személyes tér fogalmát („én akarok vele játszani, add ide, most!”). Éppen ezért az óvó nénik felelőssége nagy abban, hogy az introvertáltakból ne váljanak valóban szorongó, feszült-félős gyerekek.
Pár tip introvertáltakhoz:
- Fegyelmezés diszkréten, ne a társak előtt! Az introvertáltak hajlamosak jobban a szívükre venni, ha rájuk szólnak, és ha ez nyilvánosan, a társaik előtt történik, azt nagy érzelmi megrázkódtatásnak élhetik meg.
- Ha a gyerek nem jelentkezik, akkor ne erőltessük a szereplést! Versmondás, bábozás, tornamutatvány… a nagy reflektorfény kezdetben ijesztő lehet az introvertáltak számára, azonban, ha hagyjuk, hogy szemlélődjenek és felmelegedjenek a helyzetben, maguk jelent
keznek majd, hogy szerencsét próbáljanak. - Ne sokkoljuk őt a változásokkal! Ha valami nem a megszokott ovis forgatókönyv szerint fog történni, időben tudassuk a gyerekkel, így lesz ideje érzelmileg felkészülni a helyzetre. Különösen igaz-ez, ha valamilyen társas tevékenységet iktatunk be a napjába.
- Nyugodt, lassú kommunikációs stílus! Értem ez alatt, hogy halkabban és lassabban beszéljünk hozzá, ezzel is sugározva, hogy itt és most minden rendben van, de értem ez alatt azt is, hogy türelmesebb, „jobb hallgatók” legyünk, ha ő beszél.
- Elfogadás! Ne akarjunk egy nagyon finom narancsból almás pitét csinálni. Ha tiszteletben tartjuk, hogy ő nem ugyanúgy érzi jól magát, mint a locsifecsi Kittike a zöld csoportból, akkor ezzel a hozzáállással önmagában rengeteget tettünk azért, hogy introvertált gyerkőcünkből magabiztos, saját értékeit ismerő kisiskolást neveljünk.
- Kell egy legeslegjobb jó barát! Ha gyermekünk valakire rákattan az oviból, és a rákattanás kölcsönös, akkor adjuk áldásunk a kapcsolatra, és minden felnőtt fondorlatot bevetve támogassuk azt. Az introvertált gyerkőcnek fontos megtapasztalnia, hogy a kortárs barátság mekkora örömforrás lehet, hiszen a személyes tér tiszteletben tartása nem egyenlő azzal, hogy asszisztálunk gyermekünk elmagányosodásához.
