„Reggelente nem tud elszakadni sírás nélkül, és nap közben is utánam sír. Elrontok valamit? Túlságosan kötődik hozzám? Mit csinálok rosszul? Ha itt hagyom sírva az kegyetlenség, ha megölelem, akkor meg csak rontok a helyzeten? Azt szeretném, hogy jól érezze magát. Ehhez képest minden reggel ez van, az óvónőknek már biztos megvan rólam a véleménye…”
Fordulhat meg a kétségbeesett édesanya fejében néhány a fenti gondolatok közül. Az óvodába való beszokás sok esetben válik szívfacsaró élménnyé mindenkinek. Hetek vagy hónapok, minden reggel sírással. A kétségbeesett szülő pedig nem tud mit kezdeni sem a helyzettel, sem az óvodapedagógusok szúrós tekintetével (amely szintén tehetetlenségből fakad…).
Miről szól a sírás a beszokás időszakában? A gyerekek 3 éves koruk környékén alakítják ki azt a képességet, hogy az érzelmeik szintjén el tudjanak vonatkoztatni a valóságtól. Ekkor válnak képessé arra, hogy belső képeket alakítsanak ki a valóság szereplőiről és a hozzájuk kapcsolódó érzésekről. Ezeket az érzéseket pedig akkor is biztonsággal át tudják élni, amikor az adott szereplő nincs jelen. Más szavakkal, képesek lesznek arra, hogy az Anyukájukról és a szeretetéről egy stabil képet kialakítva, a távollétében is biztosak legyenek abban, hogy „Anya szereti őket, és értük fog jönni”. Ha ezt az érzelmi állapotot képes elérni a gyermek, akkor mondhatjuk rá, hogy óvodaérett, és biztonsággal elkezdheti az intézményi életet.
Az óvodaérettség kialakulása és az oviba való beszokás nem könnyű folyamat, a legtöbb gyerek hosszabb-rövidebb ideig sírdogál ebben az időszakában. Ez abszolút rendben van, még akkor is, ha hónapokig eltart. Ha nagyon hosszadalmas, 3-4 hónapon túlnyúló nehézségekről van szó, érdemes jobban ránézni a helyzetre egy pszichológus segítségével. Ha pedig ennyi idő még nem telt el, akkor íme néhány tipp, amivel megkönnyíthetjük a folyamatot:
- Ne lássa rajtunk a gyermek, a saját bizonytalanságunkat, könnyeinket. Ha remegő kézzel, félelmekkel küldjük be a csoportba őt, az azt az üzenetet küldi neki szavak nélkül is, hogy Anya sem érzi jól magát a gondolattó,l hogy odamész, de menj. Lehet, hogy ott a csoportajtóban mégis nehéz erősnek maradni. Ebben segíthet a második tipp.
- Építse ki a saját bizalmát az óvoda, az óvodapedagógusok felé. Szánjon rá annyi időt amennyi szükséges! Ismerje meg a pedagógusokat, és a választott intézményt, mert ez a bizalom kulcsfontosságú. Ha kétségét érezzünk annak, hogy jó helyen van-e a gyerek, vagy jól döntöttem-e, hogy beíratom, azt a gyerekek nagyon érzékenyen kiszagolják, és átveszik Öntől… onnantól pedig az ovival szembeni bizalma a gyermeknek is meginoghat.
- Készüljünk előre: gyakorolhatjuk az ovis élet lényegi részét úgy, hogy rendszeresen alkalmat kerítünk arra, hogy a nagyi (vagy egyéb rokon, barát) vigyázzon a gyerekre. Akár ha nap közben pár órára meg tudjuk oldani a felvigyázást, sokat jelenthet! A lényeg, hogy gyakorolja milyen az, ha nem Anya, hanem valaki más vigyáz rá, más szabályokkal, más személyiséggel, más hangulatban.
- A reggeli búcsúzkodás ne legyen rétestészta jellegű, hanem határozott, gyengéd, rituálészerű elköszönés. Találjunk ki egy egyéni köszönést, ablakon át integetést, puszi dobást. Ezek megnyugtatóan hatnak majd.
- Vigyenek egy emlékeztetőt otthonról. Egy plüssállatka, egy apró játék fontos kapaszkodó lehet nap közben, amihez visszatérhet, és tunkolhat kicsit benne. Akár a csoportban, akár a szekrényében tartva, nagy segítség lehet.
- Meséljünk nekik a saját hasonló történeteinkről. Milyen volt, amikor Anya és Apa kicsi volt, és félt, sírt, nem akarta az anyukáját elengedni. Kerüljük az „Én is féltem, de én mégsem sírtam ennyit” jellegű mondatokat, és inkább mondjuk azt, hogy „Én is féltem, amikor kicsi voltam, szomorú voltam és én is sírtam.” Ezzel nem gyakorlunk újabb nyomást a gyerekre, de megosztva saját elesettségünk élményét, máris kevésbé érzi magát egyedül a problémával.
A gyermek negatív érzéseit, félelmeit tehát vegyük komolyan. Igaz teljességgel irracionális felnőtt fejjel, hogy attól tart, nem jövünk érte délután, ugyanakkor benne ez egy valódi fenyegetésként jelenik meg. Rengeteg türelemmel, következetességgel és tartalmas otthon töltött idővel a legelhúzódóbb beszokási folyamat is megoldódik egyszer.
